Oldal kiválasztása

Kascsák Ármin

ÖNISMERETI TRÉNER & LIFE COACH

 

Rólam

Van aki kompetenciákat és tanulmányokat sorakoztat fel, a kételyek feloszlatására. Tőlem a marketing helyett valami mást fogsz látni.

2015-ben elvégeztem a Life Coach képzést, ami jó alapot teremtett a továbbiakban, de őszintén szólva mégsem ez volt meghatározó az életemben. Hanem a lényemből fakadó igazi ítélkezés nélküli kíváncsiság, figyelem, amit az embereknek olyan nagy örömmel szenteltem.

Valahol ott kezdődött minden, hogy 2012-ben elvégeztem a gyógymasszőri képzést. Innentől kezdve lehetőségem nyílt arra, hogy rengeteget beszélhessek a vendégeimmel.

Mindig is emberekkel szerettem foglalkozni, és az életemben a legfontosabb visszatérő motívum az emberekkel való kommunikáció volt.

 

A masszírozások során, 

a vendégek megnyíltak, és én kíváncsian figyeltem őket, az érzéseiket, az izomcsomók pszichoszomatikus összefüggéseit, és volt szerencsém több száz krízisen végig kísérni és támogatni őket az életükben.

Ennek immáron 8 éve.

 

Azóta is masszírozok időnként vendégeket, illetve tartok masszázs tanfolyamokat, tömegeknek tanítok masszírozást otthonról, videókon keresztül, és működtetem a párommal az eszencia masszázs stúdiót.

Mégis, amit a legjobban szeretek mindezekben, hogy láthatom az embereket önmaguk valójában, és a megfelelő kérdésekkel kimozdíthatom őket abból a valóságból, amiből már kinőttek, és változtatnának, kilépnének.

Az elmúlt 8 évtapasztalata az, ami lehetővé  tette számomra hogy megtanuljak valami olyat, amit nem tanítanak sehol, semmilyen képzésen.

Ez pedig az érzékelésem kifejlődése volt.

 

Bár már a LifeCoach képzésen is szembetűnően látszott, hogy azok voltak a legsikeresebb beszélgetések,
ahol a coach/mentor/kérdező partner nem kapcsolt következtetéseket és ítéleteket a hallott információk alapján.

Mégis a legtöbb coach a tanultak alapján megy, én ehelyett minden érzékemmel a klienst figyelem, és a legkisebb rezdülést is érzékelve abba az irányba terelem a beszélgetést, ami a leginkább előremutató a kliens számára.

Kascsák Ármin

Tarts velem!

Legyél végre az, aki lenni szeretnél, és lépd át a korlátaidat!

Beszéljünk!

Kapcsolat

Telefonszám

Hely ahol személyesen találkozhatunk:

„ Ha bizonytalan vagy, akkor nincs elég információd.

Ezért ha kérdésed van, tedd fel most! 

Kapcsolatfelvétel

[fblike]